Hungarikum Hírlevél 2015/6

 Tisztelettel köszöntjük

a Földművelésügyi Minisztérium Hungarikum Főosztálya által közreadott hírlevél olvasóit!

 

A magyar nemzeti értékekről és hungarikumokról szóló 2012. évi XXX. törvényt az Országgyűlés ellenszavazat nélkül fogadta el annak érdekében, hogy megfelelő szabályozási keretet biztosítson a magyarság egésze számára fontos értékek azonosításához, gyűjtéséhez és dokumentálásához, lehetőséget biztosítva a minél szélesebb körben való megismertetésükhöz, biztosítva megőrzésüket, védelmüket.

 

A Hungarikum Bizottság és az annak munkáját támogató Földművelésügyi Minisztérium célja támogatni és elősegíteni az alulról építkező nemzeti értékgyűjtés, más néven „hungarikum mozgalom” ügyét és annak kiteljesedését. Kiemelten fontos, hogy ebben a folyamatban, az ún. Nemzeti Értékpiramisban egyaránt elfoglalják az őket megillető helyet az alapszintű nemzeti értékek valamint a magyarság csúcsteljesítményeiként számon tartott hungarikumok, akárcsak az országhatáron belüli és külhoni értékek. A törvény hatálybalépése óta eltelt időszakban 19 megyei értéktár és 532 települési értéktár jött létre, amelyek összesen 757 megyei értéket és 1737 települési értéket tartanak nyilván.

 

A hírlevél célja, hogy minél szélesebb körben megismerhetővé tegyük annak a munkának az eredményeit, aminek főszereplői az értékeikre méltán büszke közösségek, és ami bizonyítékul szolgál a magyar nemzetleleményességére, kreativitására, teremtő képességére és élni akarására.

 

image001

 

image002

Bővült a Hungarikumok Gyűjteménye és a Magyar Értéktár

 

Négy magyar termékkel, a debreceni páros kolbásszal, a fröccsel, a bajai halászlével és az alföldi kamillavirágzattal bővült a hungarikumok listája – a földművelésügyi miniszter Debrecenben. Ezzel 54-re nőtt a hungarikumok száma – tette hozzá Fazekas Sándor a Hungarikum Bizottság debreceni ülését követő sajtótájékoztatón a helyi városházán. Tovább →

image003

Meghirdetik a 2015-ös hungarikum pályázatokat

 

A hazai és a külhoni értékgyűjtés támogatására, valamint a kihaló félben lévő hagyományos népi mesterségek tovább örökítésére október 26-án, hétfőn megjelennek az idei hungarikum pályázatok – jelentette be V. Németh Zsolt, a Földművelésügyi Minisztérium környezetügyért, agrárfejlesztésért és hungarikumokért felelős államtitkár. Tovább →

image004

Bemutatták a Pálinkakiválóságok című könyvet

Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter az OMÉK keretében mutatta be a második Pálinkakiválóságok c. könyvet. Fazekas köszöntőjében kiemelte, hogy a pálinka megérdemelten lett hungarikum és az OMÉK-ra érkezett delegációk is előszeretettel keresték fel azokat a standokat, ahol megkóstolhatták a magyar pálinkákat. A könyv mindenképpen segít az eligazodásban. Tovább →

image005

Hungarikum konferencia a 77. OMÉK-on

A magyar nemzeti értékek, azon belül is a hungarikumok jelentős része szorosan kapcsolódik az agráriumhoz, a vidékhez és a természethez – jelentette ki V. Németh Zsolt környezetügyért, agrárfejlesztésért és hungarikumokért felelős államtitkár a 77. OMÉK-on megrendezett konferencián. Tovább →

image006

Másodszor rendezték meg a Magyar Értékek Napját Budapesten

A második alkalommal megrendezett nagyszabású esemény a Kárpát-medence szellemi és tárgyi kulturális örökségének legjavát vonultatta fel a magyarság szimbolikus jelentőségű helyszínén, a Szent István Bazilika előtti téren. Szellemi örökségünk méltó reprezentálásaképpen hazai és határon túli amatőr művészeti csoportok bemutatóival is ismerkedhettek a hazai és külföldi érdeklődők. Tovább →

image007

Konferencia és imázsfilm bemutató Hódmezővásárhelyen

Hódmezővásárhelyen, a Városháza dísztermében ünnepélyes keretek között mutatták be a Csongrád Megyei Értéktár elemeit bemutató „Nemzeti értékeink” című imázsfilmet. A filmbemutatót megelőzően ülésezett a Csongrád Megyei Értéktár Bizottság, döntésük alapján további 6, közülük 4 hódmezővásárhelyi nemzeti érték gazdagítja az így már 60 elemből álló megyei értéktárat. Tovább →

 

image008

Nemzeti értékek a kecskeméti Szent Mihály-napi Garabó Vásáron

A Bács-Kiskun Megyei Értéktárba felvett nemzeti értékek tanúsító okleveleinek ünnepélyes átadását rendezték meg a Szent Mihály-napi Garabó Vásár részeként Kecskeméten, az eseményen Szakáli István Loránd, a földművelésügyi tárca agrárfejlesztésért és hungarikumokért felelős helyettes államtitkára mondott köszöntő beszédet.Tovább →

image009

A Magyar Népdal Napját ünnepelték Martonvásáron

 

Martonvásáron programsorozat keretében emlékeztek meg a Magyar Népdal Napjáról. Zenei hagyományaink megőrzése és ápolása érdekében megszervezett eseményen Szakáli István Loránd agrárfejlesztésért és hungarikumokért felelős helyettes államtitkár mondott köszöntő beszédet. A háromnapos esemény zárónapján kulturális és zenei programok mellett Hungarikum udvar nyílt, ahol a Hungarikumok Gyűjteményében szereplő értékekkel ismerkedhettek a látogatók. Tovább → 

image010

Szürkemarhát festettek egy Kazinczy utcai tűzfalra Budapesten

A Színes Város Budapest Fesztivál keretein belül két művész egy hatszáz négyzetméteres tűzfalra festett közel egy hónapon keresztül a budapesti Kazinczy utcában. A korábban megfestett sólyom után most egy újabb hungarikumot, a szürkemarhát jelenítették meg. A fesztivál koncepciója egybevág a minisztérium azon elképzelésével, hogy a fiatalabb korosztály tagjaival is jobban megismertessék a magyar kultúra értékeit.

Tovább →

image011

Ismerje meg az … értéket tartalmazó Hungarikumok Gyűjteményét – Hízott libából előállított termékek

A lúd mindig előkelő helyet foglalt el a magyar baromfiudvarokban. A hízott lúdárutermelés – kulturális és gasztronómiai jelentőségén túl – nemzetgazdasági szempontból fontos területnek, jelentős export-bevételi forrásnak minősül, a vidéki foglalkoztatásra gyakorolt jótékony hatása pedig gyakran éppen a leghátrányosabb helyzetű településeken jelentkezik. Tovább →

image012

Ismerje meg az … értéket tartalmazó Hungarikumok Gyűjteményét – PICK Téliszalámi

A PICK Téliszalámi a Pick Márk által kifejlesztett és azóta is titokban őrzött egyedi recept alapján készül, melynek folyamatát a titok egyedüli ismerője, a szalámimester felügyeli. A húst darálás helyett vágják, hogy a szövetek ne sérüljenek meg. A fűszerszobában zamatos fűszerek kavalkádjából mérik ki a Téliszalámihoz szükséges mennyiséget, hogy miből mennyit, az hétpecsétes titok.

Tovább →

image013

image014

www.hungarikum.hu

www.hungarikum.kormany.hu

Biocont Hírlevél 2015. augusztus

HÍRLEVÉL – SZÜRET ALATT, KÖZBEN MADEX ÉS DIPEL!

 

MADEX – rezisztenciatörő rovarölő szer az almamoly ellen.

 

Készüljünk fel a szüret előtti és alatti hatékony védekezésekre!

Az elmúlt hetek forró időjárása előrevetít egy elhúzódó almamoly rajzást, mivel egy csonka harmadik nemzedék megjelenése is valószínű! Egyes nyári fajták szedése már elkezdődött, de a korai fajták szürete is közeledik. Fel kell készülni a folyamatos almamoly fertőzésre, mely ellen a védekezést olyan rovarölő szerrel kell végezni, melynek munka- és élelmezés-egészségügyi várakozási ideje 0 nap és nem marad utána szermaradék. Ilyen készítmény a MADEX.

 

A MADEX egy egyedi hatásmechanizmusú szuperszelektív rovarölő szer, mely a természetben is előforduló, az almamolyt megbetegítő és elpusztító vírust tartalmaz.

Mivel az almamoly lárva már akár 2 vírus elfogyasztásától is elpusztul, ezért a MADEX hatékonysága kiemelkedően magas! Ráadásul olyan almamoly populáció ellen is hatékony, amely a régi kémiai rovarölő szerekre már rezisztens. Így a MADEX a magas hatékonyságú, anti-rezisztencia stratégia szermaradék-mentes eszköze az alma növényvédelmében.

 

Használata

A MADEX kiszerelése 100 ml, használata rendkívül kényelmes, hiszen egy kis flakon MADEX egy hektár dózisát tartalmazza. A lémennyiség széles körben változhat, de fontos a jó permetlé fedettség elérése, ehhez javasoljuk a WETCIT adjuváns készítményünk 0,1%-os koncentrációban történő hozzáadását. A régi, sok éve használt rovarölő szereket váltsuk fel MADEX-szel! (Víz pH értéke ajánlott 5,5-6,5)

Termelői tapasztalat hogy a Wetcit nemcsak a terülést segíti elő, hanem lejjebb viszi a pH értéket, ezzel segíti a rovarölő szerek hatékony működését!

Alkalmazási stratégia a szüret előtt és alatt

– 8-10 napos intervallumokban kijuttatva folyamatosan elegendő letális mennyiségű vírus lesz jelen az ültetvényben.

– A svájci gyártó 90 mm csapadékkal sikerrel tesztelte a fehérjeburokban lévő vírus terméket!

– A MADEX kijuttatásakor a nagy lombfelület és a csokros almák megfelelő permetléfedéséhez javasolt a WETCIT adjuváns hozzáadása 0,1%-os koncentrációban.

– Ha más molykártevő kártétele is jelentkezik (pl. keleti gyümölcsmoly, vagy almailonca) a Dipel DF alkalmazása javasolt 1-1,5 kg/ha dózisban, de ekkor is javasolt a MADEX-et a tankkeverékbe tenni 50 ml/ha-os dózisban. Dipel várakozási ideje 2 nap !!!  (Víz pH értéke ajánlott 5,5-6,5)

Figyelem! A technológiában ne használjunk piretroid hatóanyagú szert, mert a hasznos élő szervezeteket kipusztítja, miközben az almamolyra kevéssé hatékony! Számoljunk azzal is, hogy sok kitinszintézis-gátlóra az almamoly már rezisztens!

Permetező víz PH értéke legyen 5,5- 6,5 (lúgos) között, ha ROVARÖLŐKET használ!

Tapasztalat, hogy a permetező vizeink pH értékét nem ellenőrizzük!
(Találkozhatunk erősen lúgos és erősen savassal is!)

 

Akinél erősen savas a víz az odafigyeljen a PH stabilizátorokkal kombinált készítményekkel, mert azok a még savasabb irányba elvihetik a permetező vizeinket! (5  alá)

 

A lúgos 7 feletti pH vizeinket kezelni kell a  rovarölő szerek  hasznosulása érdekében!

 

Termelői tapasztalat, hogy a Wetcit nemcsak a terülést segíti elő, hanem lejjebb viszi a pH értéket, ezzel segíti a rovarölő szerek hatékony működését!

 

 

Üdvözlettel:

 

Tarcza Tamás, agrármérnök-szaktanácsadó 

 

Szabolcs-Szatmár-Bereg, Borsod-Abaúj-Zemplén, Hajdú-Bihar
Gyümölcs, zöldségfélék, szántóföldi- és dísznövények szaktanácsadás
Mobil telefon: (20) 5757 281
E-mail: tarczat@biocont.hu

 

MELLÉKLET – BIOCONT MADEX HÍRLEVÉL

Hungarikum Hírlevél 2015/5

 Tisztelettel köszöntjük

a Földművelésügyi Minisztérium Hungarikum Főosztálya által közreadott hírlevél olvasóit!

 

A magyar nemzeti értékekről és hungarikumokról szóló 2012. évi XXX. törvényt az Országgyűlés ellenszavazat nélkül fogadta el annak érdekében, hogy megfelelő szabályozási keretet biztosítson a magyarság egésze számára fontos értékek azonosításához, gyűjtéséhez és dokumentálásához, lehetőséget biztosítva a minél szélesebb körben való megismertetésükhöz, biztosítva megőrzésüket, védelmüket.

 

A Hungarikum Bizottság és az annak munkáját támogató Földművelésügyi Minisztérium célja támogatni és elősegíteni az alulról építkező nemzeti értékgyűjtés, más néven „hungarikum mozgalom” ügyét és annak kiteljesedését. Kiemelten fontos, hogy ebben a folyamatban, az ún. Nemzeti Értékpiramisban egyaránt elfoglalják az őket megillető helyet az alapszintű nemzeti értékek valamint a magyarság csúcsteljesítményeiként számon tartott hungarikumok, akárcsak az országhatáron belüli és külhoni értékek. A törvény hatálybalépése óta eltelt időszakban 19 megyei értéktár és 531 települési értéktár jött létre, amelyek összesen 664 megyei értéket és 1684 települési értéket tartanak nyilván.

 

A hírlevél célja, hogy minél szélesebb körben megismerhetővé tegyük annak a munkának az eredményeit, aminek főszereplői az értékeikre méltán büszke közösségek, és ami bizonyítékul szolgál a magyar nemzetleleményességére, kreativitására, teremtő képességére és élni akarására.

 

image001

 

image002

Tovább folytatódik a Nemzeti Pálinkakiválóság Program

 

Ebben az évben is töretlenül folytatódik tovább a tavaly elkezdett Nemzeti Pálinkakiválóság Program, amelynek alapvető célkitűzése a magyar pálinka, mint hungarikum minőségének folyamatos fejlesztése, ismertségének további növelése – mondta el Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter az Országházban, a 2015. évi Pálinka Országkóstoló eredményhirdetésén. Tovább →

image003

Először rendeztek Nemzeti Érték Fesztivált Kárpátalján

 

A nemzeti értékeknek és a hungarikumoknak szentelt kétnapos rendezvénysorozatot tartottak Beregszászon Nemzeti Érték Fesztivál címmel. A programsorozat ökumenikus istentisztelettel indult, majd a Hungarikumok című fotókiállítás megnyitásával folytatódott, amelyet V. Németh Zsolt környezetügyért, agrárfejlesztésért és hungarikumokért felelős államtitkár nyitott meg.Tovább →

image004

Megnyílt Kolozsváron az Erdélyi Magyar Értéktár – Örökség és megjelenítés kiállítás

A Kriza János Néprajzi Társaság 2015. augusztus 18-án tartotta az Erdélyi Magyar Értéktár – Örökség és megjelenítés kiállítás és konferencia elnevezésű rendezvényt, melyet Szakáli István Loránd helyettes államtitkár nyitott meg. Az eseményen előadást tartó néprajzkutatók, örökséggel és vidékfejlesztéssel foglalkozó szakemberek a mozgalom jogi hátterét, az értéktár célját, a kezdeményezéseket, eredményeiket és elnyert tapasztalataikat osztották meg a megjelentekkel. Tovább →

image005

Hungarikumok a Színes Város Budapest fesztiválon

A hungarikumok azért is különlegesek, mert történetet, hangulatot, eszmei értéket és személyes kötődést hordoznak magukban – jelentette ki V. Németh Zsolt agrárfejlesztésért és hungarikumokért felelős államtitkár a Színes város, színes falak elnevezésű projekt sajtótájékoztatóján. Bemutatták a 8 alkotásnak az egyikét, amely segítségével képzőművészek budapesti tűzfalakon jelenítik meg a hungarikumokat. Tovább →

image006

Hungarikumok a 29. Mesterségek Ünnepén

Ebben az évben a Hungarikum Bizottság is kiállítóként vett részt a 29. Mesterségek Ünnepe rendezvényen. A Földművelésügyi Minisztérium Hungarikum Főosztályának munkatársai a Hunyadi udvarban felállított Hungarikum sátorban népszerűsítették a hungarikumokat és nemzeti értékeket. Tovább →

 

 

 

image007

Matyóföld rózsái címmel nyílt kiállítás Szabadkán

A szabadkai Interetno Fesztivál minden évben iyekszik egy-egy tájegységet, szellemi-kulturális örökségelemet, hungarikumot bemutatni. Az idén a mezőkövesdi Matyó Népművészeti Egyesület jóvoltából Matyóföld világa érkezett a délvidéki városba. Tovább → 

 

 

image008

Értékekről tanácskoztak Bükkszentkereszten

A bükkszentkereszti Közösségi Ház adott otthon hétfőn a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Értéktár Bizottság konferenciájának. A tanácskozáson bepillanthattak a résztvevők az országos történésekbe, előadásokat hallottak helyi értéktárak működéséről és megismerkedhettek Bükkszentkereszttel, valamint Szabó Györgynek, a bükki füvesembernek a segítségével a gyógynövények világával. Tovább →

image009

Hungarikum utca nyílt a Kanizsa Feszten

Bátorítani kell a fiatalokat arra, hogy a közügyekben érdemes részt venni, határon túli magyarként is be lehet kapcsolódni a magyar és az európai uniós közéletformálásba. Gondolatban túl kell lépni a határokon, és Kárpát-medencében kell gondolkodni – mondta el Szakáli István Loránd agrárfejlesztésért és hungarikumokért felelős helyettes államtitkár a délvidéki Magyarkanizsán megrendezett Kanizsa Feszten, a hungarikum utca megnyitóján.Tovább →

 

 

image010

Ismerje meg az 50 értéket tartalmazó Hungarikumok Gyűjteményét – Csabaikolbász

Békéscsaba sajátos, hagyományos kézműves terméke a Csabai kolbász. Az eredeti Csabai kolbász jellegzetesen népi termék, a békéscsabai élet sajátos része, amelyhez népi munkafolyamatok, népszokások kapcsolódnak. A Csabai kolbász készítése olyan élő néphagyomány, mely több mint száz éve, generációkon keresztül szinte semmit sem változott. Tovább →

image011

image012

www.hungarikum.hu

www.hungarikum.kormany.hu